A Red Bull tanácsadója lemondott az idei világbajnoki címről
A Red Bull hosszú idő után először hátrányba került a konstruktőri bajnokságban, a McLaren több, mint 10 év után először vezeti a tabellát.
Leclerc “nem számított” Piastri futamgyőzelmet érő manőverére
Charles Leclerc csak hajszál híján maradt le az idei újabb sikeréről, azonban Oscar Piastri egy bátor manővernek köszönhetően elhappolta a futamgyőzelmet a Ferrari versenyzője elől Bakuban.
A McLaren hatalmas mérföldkövet ért el, több mint 10 év sikeretlenséget követően
A McLaren már hét futammal a szezon vége előtt átvette a vezetést a konstruktőri bajnokságban.
Piastri a “végsőkig küzdött” pályafutása legjobb versenyén
Oscar Piastri teljes védekező üzemmódban volt a bakui verseny során, miután Charles Leclerc végig üldözte őt a futamgyőzelemért.
Verstappen meglepődött, hogy vizsgálják a nehéz bakui versenyét követően
A háromszoros világbajnok egyike annak a négyesnek, amelynek a bakui verseny leintését követően meg kell védenie az álláspontját a virtuális biztonsági autós szakasz alatti előzéssel kapcsolatban.
Azerbajdzsáni Nagydíj – Piastri nyerte az idegek harcát Bakuban
Norris a hajrában előzte meg Verstappent, a McLaren pedig ezen a viadalon átvette a vezetést a konstruktőrök vb-pontversenyében a címvédő Red Bulltól.
Hamiltont és Ocont is hátrasorolták az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt
Lewis Hamilton és Esteban Ocon is a boxutcából indul a bakui futamon.
Verstappen rávilágított a Red Bull Achilles-sarkára a gyenge bakui időmérő után
Max Verstappen csak a hatodik helyről vághat neki az Azerbajdzsáni Nagydíjnak, és a szezonban először kikapott csapattárástól Sergio Péreztől.
Norris szerint “hülyeség”, hogy Piastri segíteni fog neki a bakui versenyen
Lando Norris szerint „hülyeség”, hogy Oscar Piastri segíteni fog neki az Azerbajdzsáni Nagydíjon, tekintve, hogy a 17. helyről vág neki a versenynek , miközben csapattársa a második leggyorsabb volt az időmérőn.
Pierre Gasly a bakui időmérőről való kizárás előtt áll
A technikai szabályok megszegése általában kizárást von maga után.