A nap képe: A legolcsóbb McLaren
A Sanghaji Autószalonon mutatkozott be a 2016 elejétől világszerte elérhető McLaren 540C, mely a márka legolcsóbb sportautójának ígérkezik nagyjából 50 millió forintos várható vételárával.
Lerántotta a leplet a McLaren 540C modelljéről, ami a márka leginkább elérhető autójának ígérkezik.
Egyrészt azért, mert világszerte kapható lesz, másrészt pedig az ára miatt, melyet Angliában 126 ezer fontra (mintegy 52 millió forintra) lőtte be a gyártó. A már előrendelhető modellt a 2016-os év elejétől fogja leszállítani a cég.
Az 540C lelkét épp az a 3.8 literes V8-as biturbó egység adja, mint közeli rokonai esetében, csakhogy itt a felhasználónak be kell érnie 540 lóerővel (397 kW) és ugyanekkora forgatónyomatékkal. A hétsebességes duplakuplungos váltó a hátsó kerekekre küldi a teljesítményt, mely arra elég, hogy a butított modell 3,5 másodperc alatt katapultáljon százra, míg 10,5 szekundum alatt kétszázra álló helyzetből – az értékek 0,3 illetve 1 másodperccel maradnak el az 570S eredményeihez képest. A végsebesség pedig eléri a 320 km/órát, ami 8-cal gyengébb a nagytesóénál.
Bár öltözékét tekintve nehéz megkülönböztetni az 570S-től, apró részleteiben mégis némiképp különböznek egymástól az autók. Például az elől 19, hátul 20 collos felnik, de az aerodinamikát is csiszolták a mérnökök az újdonságon.