A nap képe: Ez talán a legkívánatosabb AMG Mercedes a világon
címkék: a nap képe, amerika, amg, hammer, mercedes-benz, ritkaság
Ez az autó még abból a korból származik, amikor az AMG nem volt a Mercedes része. Egy igazi muzeális kincs, amely nem mellesleg mai sportautókat is megszégyenítő teljesítményű 6.0 literes V8-assal rendelkezik, ráadásul alig 31 ezer kilométert futott. Most bárki megveheti.
Sok különleges modellt köszönhetünk az elmúlt évtizedekben az időközben Mercedes részévé vált AMG-nek, ám ahogy napjainkra az Uniós és egyéb környezetvédelmi szabályozások és költségcsökkentések – no és persze a tény, hogy lassan már minden csillagmárkáson ott találjuk az AMG emblémát – elpuhították a hárombetűs tuning lényegét, úgy válnak egyre keresettebbé azok a klasszikusok, melyeket még a mérnökök pillanatnyi – jó értelemben vett – bekattanásai alkottak meg.
Felejtsük is el az AMG GT Black Series és hasonló úri luxusjátékok által festett képet és emlékezzünk meg erről az 1988-as Mercedes-Benz 6.0 AMG Hammer Coupe modellről, amelybe szívét-lelkét és minden tudását beletette az akkori tuningcsapat. Így nem csak egy kis chiptuning emelt néhány paripát a teljesítményen, hanem teljes szívműtéten esett át az összes példány. A 3.0 literes helyére egy 5.5 literes V8-as 16 szelepes aggregát került, amit felfúrtak 6.0 literesre úgy, hogy közben kamránként négyszelepesre cserélték a hengerfejet, ezzel 385 lóerőt (287 kW) és 564 Nm csúcsnyomatékot kihozva a hatalmas egységből.
Nem sokan élvezhették a munka gyümölcsét, ugyanis körülbelül 30 példány készült az AMG-nél, ezek közül is csak 13 került az amerikai piacra (amiből mindössze 5db az USÁ-ba). Ebből az egyik kerül most árverésre, méghozzá felújított, gyönyörű állapotban. Nem mintha a teljes, 34 éves pályafutása alatt elért 19 417 mérföld (31 248 km) sok volna, ám közel 15 évig egy garázsban pihent, hogy 2021-ben tett felújítást követően újra az utcákat járhassa.
Az autó értékét megbecsülni is lehetetlen, ahogy ezt a The MB Market, aukciósház is jól tudja, hisz közleményében az áll: „ez az első alkalom hogy egy AMG Hammer amerikai licitre kerül vagy egyáltalán bármilyen aukciós online platformon világszerte” – így kíváncsian várjuk, mekkora lesz a győztes ajánlat. A cikk írásakor még hét nap van hátra, de már 300 350 dolláron (több mint 118 millió forint!) áll a licit.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)