A nap képe: Ilyen, ha a Ferrari F8-at nyom a billentyűzeten
címkék: 488 gtb, 488 pista, a nap képe, f8 tributo, ferrari f8, új ferrari
Bemutatta a 488 GTB utódját a Ferrari, amely az olaszok eddigi legerősebb V8-as motorjával büszkélkedhet három darab feltöltőjének köszönhetően. Ráadásul 720 lóerős teljesítményével nem csak nagyobb potenciállal, de alacsonyabb tömeggel is rendelkezik az F8 Tributo.
Négy éve mutatkozott be a Genfi Autószalonon a Ferrari 458 utóda, a duplaturbós V8-assal szerelt 488 GTB, melyet mára úgy ítélt meg a gyártó, hogy elég öreg a nyugdíjazáshoz.
Így elkészítette az F8 Tributo névre hallgató következő „kis” Ferrarit, aminek szintén 3.9 literes V8-as egységére már három darab feltöltőt szerelt, így 670-ről 720-ra nőtt a lovak száma, míg a csúcsnyomaték 760-ról 770 Nm-re. Nem is ez az érdekes, hanem hogy a három turbóval kiküszöbölte a turbólyukat az olasz istálló, ráadásul az F8 40 kilóval könnyebb is elődénél, amennyiben a megrendelő mindenből a könnyített (szénszálas) opciót választja.
A szám szerint 1330 kilogramm öntömegű kasztnit mindössze 2,9 másodperc alatt repíti százra a technika (ez egy tizeddel jobb a GTB-nél), de a 200-as sprint is kész van 7,8 szekundum alatt (ami öt tizeddel jobb a GTB-nél). A végsebesség 330 helyett immáron 340 km/óra – bár ezt tényleg csak a maximalisták fogják értékelni és kiélvezni. Ezekkel már a hasonló teljesítményű 488 Pista is bőven megszorongatható.
Az elődéhez képest 10%-kal nagyobb leszorítóerő már csak hab a tortán, így nem csak egyenesekben, de a kanyarokban is fejlődött az utód: az újragondolt kasztni nem csak laposabb és merevebb, de a Ferrari új formanyelvét is hivatott bemutatni – amely egyébként részben visszanyúlik az olyan ősökhöz, mint a 308 GTB vagy az F40.
A belső design is teljesen új, a kör alakú szellőzőnyílásoktól az új kormánykeréken át egészen az anyósülés előtt elhelyezett, 7 colos érintőképernyőig. A modell első ízben a hamarosan kezdődő Genfi Autószalonon mutatkozik be, ahol mi is közelebbről szemügyre vesszük majd.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)