A Volkswagen a Polo Bluemotion sikerén felbuzdulva a középkategóriás Passatból is piacra dobott szupergazdaságos, környezetbarát változatot.
Ez ám a problémás teszt. Mi újat lehetne írni egy olyan autóról, mely már ezer éve köztünk van és úgy szólván természetes része a nagyvárosi utcaképnek? Amelyből minden nap tucatnyit vagy még többet is látni? Megmondom én: semmit. A hatodik generációs Passatot 2005 nyarán dobta piacra a Volkswagen, azóta mindent megírtak róla, amit autós újságírásilag csak lehetséges, táskásszeműtől Audi-utánzatig volt már minden.
Kiderült róla, hogy kényelmes a belseje, bőven jut hely benne mindenkinek, és hogy az anyagminőséggel is minden rendben, semmi nem kopog, aminek nem is szabad. Két év alatt sikerült kiismerni az elektromos kéziféket, most már tudjuk, hogy automatikusan csak akkor old, ha be van kötve a vezetőoldali biztonsági öv, ellenkező esetben manuálisan kell nyomogatni a gombot. Láttunk már belőle eleget, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, fabetéttel kicsit ijesztő, anélkül viszont nagyon is szerethető, szóval tényleg, de tényleg nyitott könyv már a szakma előtt.
Hogy akkor mégis miről szólna ez a teszt? Egy új csomagocskáról, melyet a környezetbarát Polo sikerén felbuzdulva vezetett be a Volkswagen, azaz igen, nem másról, mint a Passat Bluemotionről lesz a következőkben szó. “Kék” kivitelt készítenek a limuzinból és a kombiból is, a dolog nagyszerűsége, hogy ha nem lenne rajtuk Bluemotion felirat, a kutya nem jönne rá, hogy itten környezetbarát modellekről van szó. Nincs tehát kompromisszum a megjelenés tekintetében, a bolygóbarát Passat kívül-belül ugyanúgy csillog, mint szennyezőbb társai, a környezettudatosság érdekében semmilyen kényelmi extráról nem kell lemondani.
Nézzük hát, hogy akkor miről is szól a Bluemotion-csomag. A tisztább kivitel az 1,9-es, 105 lóerős dízelmotorra épül, melyhez a szériafelszerelés részeként természetesen részecskeszűrő is tartozik. Az alapmodellhez képest lecsökkentették az alapjárati fordulatszámot és hosszabb lett a harmadik és negyedik fokozat, de ez még nem lett volna elegendő ahhoz, hogy kijöjjön a papíron 5,1 (limuzin), illetve 5,2 literes átlagfogyasztás (kombi) kilométerenkénti mindössze 136, valamint 137 grammos szén-dioxid-kibocsátással kombinálva.
A jól hangzó adatok kimatekozásához további gépészkedésekre volt szükség, a mérnökök az egyetlen létező alternatívát, az aerodinamikát “vették elő”. Költséges módosításokról persze nincs szó, apró, kívülről láthatatlan változtatások történtek az autón: a karosszériát elöl 15, hátul 8 milliméterrel alacsonyabbra ültették, a króm hűtőrács részben zárt lett, az alvázon borítást kaptak a fékvezetékek és kis légterelők kerültek a hátsó kerekek elé. Ennyi, mégis mindent egybevetve több mint 12 százalékkal csökkent a légellenállás a Volkswagen szerint, melynek köszönhetően az alapmodellhez képest 5 km/órával nőtt a limuzin és a kombi végsebessége.
Na de milyen vele menni? Nos, nagyjából ugyanolyan, mint egy sima dízel Passattal. Tényleg. Nem nagyon van különbség, leszámítva azt, hogy a fogyasztás optimalizálása céljából a műszerfalon egy kis nyilacska folyamatosan jelzi, hogy mikor kellene váltani, és hogy úgy egészében mintha kicsit lustább lenne az autó. Letekert alapjárat, hosszabb áttételek, ugye.
Az egész különben kicsit sem zavaró, és mivel nem öncélú, hanem a környezetért és fogyasztáscsökkentésért megy, öt másodperc alatt lehet megbarátkozni vele. De garantálom, minden esetlegesen felmerült kétség szertefoszlik, amint tankolás után a Range funkcióhoz nyomogatjuk a fedélzeti számítógépet: 1200 kilométert vagy esetleg még többet fog mutatni. Simogatja a lelket az ilyen adat, na.
Az áttételek egyébként tényleg baromi hosszúak, csak azt nem értem, hogy egy hatodik miért nem fért bele a környezetbarát modellbe. Merthogy emiatt a dinamizmus kicsit csorbát szenved, hiszen öt fokozatra kellett elosztani a spórolást hat helyett, meg is van a következménye: ötödikben, nyolcvannál alig forog 1500-at a motor. 140-nél is még csak 2500-nál tart a fordulatszámmérő, itt aztán tényleg nem kell aggódni a fogyasztás miatt. Alacsonyabb fokozatokban egyébként bátran pörgetheti a motort, aki lendületesen akar haladni, az autó ezt is bírja, csak hát ugye nem erre lett kitalálva. Viszont így tökéletes kompromisszumot jelent a “ráérősség” és a “sietősség” között, ha ez kell, ilyen, ha az kell, olyan. Érthető, ugye.
Máskülönben teljesen ugyanolyan Passat, mint a többi, kényelmes futóművel, jó kormányzással, satöbbivel. A teszt alatt épp hogy sikerült elérni vele a hatliteres átlagot, pedig szinte kizárólag városban használtuk és meg is lett hajszolva néha: a benzinkútnál számolgatva csóváltuk is hitetlenkedve a fejünket az asszonnyal, majd rögtön osztani-szoroztunk kezdtünk, hogy mennyi ideig is kellene spórolnunk, hogy egy ilyennel parkolhassunk be a kertbe.
Jelentem, sokáig, pedig minden előnyét számba véve a Passat Bluemotionért nem is kérnek olyan sokat: az alapmodellért automata klímával, tempomattal, villanykézifékkel, ESP-vel és sok minden mással 6 571 400 forintot kell fizetni (durván ugyanannyit, mint egy sima, 1,9-es Comfortline Passatért), a tesztautó rengeteg extrájával ennél mondjuk egymillióval többet ért. Ha lenne egy gyerek is, simán elgondolkoznánk egy Swift-Passat cserén, ennél többet, azt hiszem, kár lenne írni. De csakis Bluemotionről lehet szó.
Galéria!
