A Honda maga is elismeri, hogy a Legend előző generációjával kudarcot vallott. Az új modellbe minden létező technikai extrát belepasszíroztak a japánok.
Őszintén szólva, a Legend nem a legfrissebb újdonságok egyike. Az új generációt még tavaly mutatta be a Honda, mi meg azóta vártuk, hogy végre rátehessük a kezünket. Hogy miért? Mert nem mindennap ülhet az ember olyan autóba, melynek gyártója az elődről lazán elismeri, hogy bizony bukás volt a köbön, sőt, még azt is hozzáteszi, hogy miért.
A japán gyár a kudarc okát abban látja, hogy a luxuskategóriás, előző Legendet Mercedes-, BMW- és Lexus-vásárlóknak akarta eladni, ám mindezt úgy, hogy az autót semmilyen különleges tulajdonsággal nem ruházta fel. Ami viszont még ennél is nagyobb baj, mondják a japánok, hogy a Hondának nincs presztízse a szegmensben, így a Legend a kutyának sem kellett.
Egy ilyen zsákutcának tűnő szituációból csakis előrefelé lehetett menekülni, az alapkoncepció tehát maradt: az új Legendet is a potenciális luxusautó-vásárlóknak, azaz a fentebb említett (szűk) körnek akarja eladni a Honda, csak most már egy nagy csomó olyan extrával, mely a többiektől megkülönbözteti, sőt, szinte kiemeli a felső kategória mezőnyéből. Merész vállalkozás, de igazából ez az egyetlen járható út, a bevetett technikai újítások pedig tényleg világraszólóak.
Az egyik ilyen például a Legendben alkalmazott összkerékhajtási rendszer, az SH-AWD. Az SH a Super Handling, azaz a tökéletes kezelhetőség rövidítése, ennek megfelelően a rendszer annyira bolondbiztos, hogy szinte kezdők is elboldogulnának a Legenddel. Az nem nagy újdonság, hogy a nyomaték az éppen aktuális helyzetnek megfelelően az első és hátsó tengely között szabadon “vándorol”, az viszont annál inkább, hogy a hajtáslánc külön képes irányítani a hátsó-ívkülső kereket.
Kanyarban ezeket gyorsabban hajtja, mellyel erőteljesen segít a bekanyarodásban, de a rendszer emellett folyamatosan figyeli a kormányszöget, a gázpedál állását és a menetstabilizáló elektronika jelzéseit is. A Legend a lehető legtökéletesebbre hangol mindent, és igen, ez a gyakorlatban is műkődik, a közel ötméteres hossz ellenére a limuzint lehetetlen kihozni a sodrából, mágnesként tapad az útra.
Szinte természetesen van benne radaros távolságtartó automata is, melynek bekapcsolása után hátradőlhetünk a kényelmes bőrülésben, az autó ugyanis a közlekedési helyzetnek megfelelően gyorsít és lassít helyettünk, vész esetén pedig övet ráncigál és figyelmeztetőleg fékez egy nagyot. Lehet rá számítani, de ez már kicsit ijesztően robotkorszak, a rendszert célszerűbb készenléti állapotban hagyni, hogy csak műszerfal-villogtatással és csipogással jelezze, ha az aktuális tempót alapul véve túl közel kerülünk az előttünk lévőhöz.
A sávtartó automatika is különleges, a Legend figyeli a felfestéseket és elnehezíti a kormányzást a rossz, megkönnyíti a jó irányba, ez viszont jobban hangzik, mint ahogy működik. Emiatt ugyanis kicsit küzdelmes vezetni a Legendet: hiába tudom, hogy merre akarok menni, ő mindenképp segíteni akar, így folyton korrigálni kell a kormányon. Azért a második nap végére megszokható.
Itt ez a sok műszaki különlegesség, Legendet mégse látni mindennap az utakon. Pedig a tavalyi premier óta lett volna ideje a hódításra, mégse győzte meg a célcsoportot, talán a túlzottan visszafogott forma miatt. Ami egyébként nem lett rossz, akár csinosnak is mondható, csak éppen karaktert nem sikerült bele vinni. Elölről, hátulról, oldalról sem üt nagyot, ami persze érthető, hiszen a luxusautó-vásárlók nagy része eleganciára, nem pedig hivalkodásra vágyik, de egy csipetnyi, civices finesszel, ötlettel nagyot lehetett volna dobni rajta.
Szépek a fényszórók, elegánsak a krómdíszítések, mutatós a motorháztető és vérfrissítő a dupla kipufogó látványa, mégsem igazán ütős az összkép. De hogy ezzel együtt minden luxusautós stílusjegye megvan a Legendnek, azt bizonyítja, hogy a mosóban csak elismerően bólogattak rá a szakik, azon kívül, hogy “jó gép”, mást nem is tudtak kinyögni.
A kormány mögé ülve is hasonló érzések kavaroghattak volna bennük, a 3,5 literes, 295 literes V8-as benzinmotor ugyanis elképesztően húz 4500-7000-es fordulatszám között és közben mennyeien muzsikál, még belülről is élmény hallgatni. A kívánatos tartomány alatt kicsit öreguras, kényelmes figurává vedlik át a Legend, de ez nem is baj, mert így legalább nem fogyaszt 25, csak 15 litert átlagban, mindent a környezetért jeligére. Igazából persze nem ezért, az ötsebességes, kézzel is kapcsolgatható automata váltó nem a legtökéletesebb választás a motorhoz, a furcsa fokozatkiosztás mellett kicsit lassú is, padlógázra jókora fáziskéséssel kap észbe. Viszont finoman vált, erre nem lehet panasz.
A Legend igazi terpeszkedős autó, tökéletesen eltalált elegáns, világos bőrkárpitozással. Az ülések kényelmesek, a műszerfal a színes kijelzővel és mindenféle irányba mozgatható tekerővel szép, és jó tudni, hogy gyakorlatilag bármelyik hazai márkaszervizben megoldják, hogy a navigáció itthon is tudjon tájékozódni. Néhány aprócska hibája ellenére is (az autó méreteihez képest aprócska a kesztyűtartó; az elektronika nagyon okos próbál lenni, ezért automatikusan szabályozza a központi képernyő fényerejét, nem gondolva arra, hogy tolatásnál, sötétben, a letekert világosság miatt nem látszik a tolatókamera képe) méltó szereplője a felső kategóriának, néhány évig azonban még szükséges építeni az imázsát. A Honda Legend alapára regisztrációs adóval 15,699 millió forint.
Galéria!
