MINI Cooper

A BMW tudta, mit csinál! Amikor süllyedt hajó, villámgyorsan megvált a felvásárolt Rovertől és Land Rovertől, de a MINI-t megtartotta. Naná, bolond is lett volna eladni, hiszen ezzel a márkával jelen lehet a kisautók piacán, ráadásul egy olyan névvel, amelynek történelmi háttere méltó partnere a müncheni sportosságnak és presztízsnek.

A MINI vadonatúj prémium termék, nem a régi, egyszerű technika újraálmodása, és ehhez például elég észrevenni az ablakai alatt körbefutó diszkrét krómcsíkot. A modell bemutatásakor a BMW nem győzte hangsúlyozni, hogy a kocsi nem a retro mánia szülötte, inkább a legendás, Monte Carlo Rallye-t is nyert típus 21. századi továbbfejlesztése. Adottak voltak a kötelező szempontok, a jellemző stílusjegyek, de a tervezők ezt nagyon helyesen nem erőltették a végletekig – nem úgy, mint tette azt a VW a New Beetle-vel.

Nincs még egy ilyen kisugárzású autó ebben a méretosztályban. A MINI 2001-es megjelenése mintha tegnap lett volna, az emberek – gyakorlatilag kortól, illetve nemtől függetlenül – ma is megnézik az utcán, és a pillantások döntően elismerők. A mokány, izmos külső alapvetően sportos hatást kelt, amit zseniális részletek hangsúlyoznak: szélesítettek a kerékjáratok, feketék az oszlopok, variálhatók a színek (fekete, fehér vagy színre fújt a tető és a tükörház, valamint van fehér felni is). Az összhatás egyedülálló, a mosolygós, csillogó hűtőmaszk hatalmas, ovális fényszórókkal párosul – mint anno négy évtizede, csak modern, szélcsatorna tervezte kiadásban.

A sokat sejtető külső után beülve sem ér csalódás, a kialakítás abszolút egyedi, bár a fémhatású látszat ellenére csupán minden jó minőségű, festett műanyag. Kényelmesek, kiváló oldaltartást adnak az állítható gerinctámaszos ülések, elől nagyvonalú a helykínálat, és ezt optikailag fokozza a szokatlanul meredek szögben álló szélvédő, ami miatt könnyen “alá lehet szaladni” a sáv felett lógó közlekedési lámpának. Hátul már maximum kisgyerekek férnek el úgy ahogy, a csomagtartó pedig vicc, de mindezek a közhelyes, racionális dolgok csak addig hatnak lesújtónak, amíg be nem veszünk egy kanyart.

Maradva még a belsőnél, a műszerfal megér egy misét. A jó fogású bőrkormány mögött fordulatszámmérő kukucskál, jobb helyen nem is lehetne, ráadásul ebben van az indexkarról pötyögtethető fedélzeti számítógép kijelzője. Azt hittem, használata közben mindig balra villogok majd, de nem, finoman működik a kis gomb. Akárcsak minden más egyéb. Középen levesestál méretű a kilométeróra, annyira brutális, hogy kizárólag beleszeretni lehet, alatta szokványos a CD-s rádió, valamint a klíma, és aztán lejjebb jön az a gombsorozat, ami az egész cockpitnek a sava-borsa. A kis kallantyúkat spirálfüzet-szerű, vastag drótfülek választják el, innen működtethetők az ablakok, a ködlámpák, aktiválható a DCS és a központi zár. Imádnivaló az egész, pedig nem tökéletes. A bal ablak leengedése helyett első ködlámpát nyomtam, rendőr megállít, és kérdezi, városban miért ez a díszkivilágítás? Nézem a műszerfalat, nem ég a ködfény visszajelző, már majdnem vitába bonyolódom, amikor meglátom a gombostűfejnyi, nappal láthatatlan zöld LED-et a kallantyú végén… Sebaj, egy MINI-ben ülök!

115 lóerő mozgat durván 1,1 tonnát, sportkocsikhoz mérve hervasztó lóerő/súly arány, de ez csak a szimpla papírforma. A MINI nem repeszt rosszul, mert 9,2 másodperc alatt van százon, 200-at megy, de ami igazán lebilincselővé teszi, az a futóműve! Olyan, mint egy burkolt gokart, őrületesen lehet vele cikázni, kanyarodni, és a sarkokra kitolt kerek miatt nemcsak jól néz ki, hanem szinte felboríthatatlan. A kemény, harapós kuplung hosszútávon nem tűsarkos női lábaknak való, a váltó határozott, a kormány közvetlen, és a fék is a helyzet magaslatán áll – egyszóval minden adott a 115 paci élvezetes kiautózásához.

A sportos hangolás ára, hogy minden csatornafedélen elharapja az ember a nyelvét, és ez még nem is a feláras, keményebb felfüggesztés volt, de nyilvánvaló, hogy a MINI-be ez kell, és punktum. Ha illegne-billegne, mint a Lancia Ypsilon, fabatkát sem érne az egész, mint ahogy a Lancia viszont a puha hintázásával szerez érdemeket. Érdekes, és egyben jó hír, hogy a benzinkutaknál is maximum erre a keménységre panaszkodhatunk a kutasnak, mert a fogyasztás városi 8,7 literes értéke nem ad okot rossz szóra. Persze durvábban nyomva 10 liter fölé is lehet menni.

Kinek ajánlható a MINI Cooper? Mi sem egyszerűbb: mindenkinek, aki beleszeret! Ehhez elég kipróbálni, a kisautó minden tekintetben önmagáért beszél, és elhatárolódik az egyre gyakoribb, populáris és szemfényvesztő újdonságoktól. A MINI igazi karakter, úgy megy, ahogy kinéz, két személynek elegendő benne a férő- és csomaghely, jó a kidolgozási minőség, és a legfontosabb, hogy minden porcikáját imádni lehet. Én például beleszerettem abba (is), hogy a motor leállítása után halk kattanással automatikusan nyitott a központi zár.

A MINI legsarkalatosabb pontja az ára, nem véletlenül ritkán látni az útjainkon. Eleve rétegmodell, azon belül is a prémiumszegmens képviselője, így a “fillérorientált” magyar piacon nehéz a dolga. Csak háromajtós vagy kétajtós Cabrio karosszériával kapható, így amikor 5 milliót kell leszurkolni egy alap Cooper-ért, és majdnem ugyanennyiért tágas, családi Mazda6 is elvihető, akkor nehéz észérvként emlegetni a merev kasztnit, a BMW technikát, a vezetési élményt, netán a pénzért nem megvehető stílust. Mindez itthon – egyelőre – keveseket érdekel. Minket annál jobban, ezért hamarosan kipróbáljuk a Cooper S Cabrio-t!

Kapcsolódó cikkek:

MINI Cabrio