Peugeot 407 Coupé V6 HDi: Gran Turismo

A Peugeot-nál komoly hagyományai vannak a középkategóriás kupéknak. Hosszasan lehetne visszavezetni a sort, de most elég, ha csak a 404, 504, 406 vonalat említjük az elmúlt bő három évtizedből. A kétajtósokban közös, hogy a karosszériák formaterve a világhírű Pininfarina stúdió munkájaként vonult be a köztudatba, a 407 Coupé azonban házi tervezés – a gyár a 406-os után nem hosszabbította meg a szerződést az olaszokkal. Az írott és az elektronikus sajtót böngészve sok minden olvasható az új modellről, egyesek szerint olyanoknak való, akik szexuális vonzódás terén saját nemük után mutatnak érdeklődést, mások szerint fabatkát sem ér az egész, mert nem elég sportos, holott ez sportkupé (pedig nem az!), és még sorolhatnám a szélsőséges aranyköpéseket. Egy forma megítélése minden esetben szubjektív, erről kár vitát nyitni, de azért nevetséges: úgy születnek gombamód a meggondolatlan beskatulyázások, hogy háttér információ szintjén az “ítélkező” cikkírónak sokszor lövése sincs arról, amit kipróbál. Jómagam – férfi létemre – csak a nők iránt vonzódom, módfelett kedvelem a sportos járgányokat, a fentiek szerint tehát kapásból lehetnék elfogult, de azt mondom, legalább egyszer tegyük tisztába a 407 Coupé körüli kavarodást.

Attól, hogy az autónak két ajtaja van, még nem lesz sportkocsi, mint ahogy ennek a fordítottja is igaz, ha otthon Lancer EVO IX vagy Impreza STI áll a garázsban. Megpróbálom körülírni az ideális alanyt, aki szerintem potenciális Peugeot kupévásárló. Tehát, férfiak és nők vegyesen, akik az átlagosnál jobban keresnek, a pénz mellett kiemelten fontos számukra a stílus, a forma, valamint az esztétikai hatások finom összhangja, végezetül diszkréten szeretnének elhatárolódni attól a középrétegtől, amelyben voltaképpen ők is élnek. Ennyi, ebben áll a nagy titok, és ezzel nem találtam fel sem én, sem a Peugeot a spanyolviaszt. Amikor a hatvanas, hetvenes években virágkorukat élték a klasszikus GT-k, olyan gyártók fémjelezték ezt a kategóriát, mint a Jaguar, a Mercedes-Benz és társaik, akik elegáns limuzinjaik

mellett szintén kínáltak kupékat. Maradva az említett márkáknál, a Jaguar XJ C-t, a Mercedes SLC-t a sorozat legerősebb 6, 8 és 12 hengeres motorjai hajtották, komfortosabbak, egyben drágábbak voltak a szériakiviteleknél, és gyártási darabszámuk közel sem érte el a hétköznapi kvótát. A franciák ugyanezen az úton haladnak: a 407 Coupé többe kerül a mezei 407-nél, csak a legerősebb benzin-, illetve dízelmotorral kapható, felszereltsége pedig gazdag. Mielőtt bárki billentyűzetet ragadna, hogy kijavítson, hozzáteszem, igen, elérhető a 2,2 literes, négyhengeres benzinmotor, de ez csak amolyan piaci kényszermegoldás, semmi több. Mint minden gyártó, a Peugeot az eladásokból él, így olyan ügyfeleknek is kínál alternatívát, akiket rabul ejt a 407 Coupé, de nem engedhetnek meg maguknak egy drágábban megszerezhető, és drágábban fenntartható V6-os kivitelt.

Ritkán sikerül egy limuzint úgy kupévá alakítani, hogy makulátlan legyen az összhatás. Érvényes ez a kombikra is, de a puttonyosoknál közel sem akkora a kockázat, mint ebben az eleganciára alapozó környezetben. Az oroszlánosok nem bízták a véletlenre a dolgot, a formai alapszabályok betartásával megalkották a 407 Prologue tanulmányt, amit körbehordtak a legfontosabb nemzetközi autószalonokon, hogy felmérjék a közönség reakcióját. A végeredmény az előzetes munka tökéletességét igazolja, hiszen a bordó Prologue, és az ugyancsak bordó tesztautó képeit nézve gyakorlatilag nem lehet különbséget tenni. A limuzin 2,75 méteres tengelytávja nem változott, az autó hosszúságának gyarapodását a megnövelt túlnyúlások teszik ki, de ettől még balgaság lenne azt hinni, hogy a belső helykínálat is maradt a régiben. Maradva még a külsőnél, a 407-essel bevezetett márkajegyek a kétajtós változatot erőteljesebben jellemzik, ennek ellenére mégis inkább az egyedi letisztultság, mintsem a négyajtós aránytalansága köszön vissza a lemezruhán. A keret nélküli ajtók hatalmasak és súlyosak, nem árt vigyázni a bevásárlóközpontok szűken méretezett parkolóházaiban, és kanyarodáskor is kell a rutin, mert a hosszú nózit legfeljebb érezni lehet, de látni nem. Egy mondatban összefoglalva a vizuális tapasztalatokat, a kupé egyértelműen láttatja, hogy a 407-es család tagja, de megvan benne az a misztikus plusz, ami presztízsének alapját képezi.

Az utastérrel pontosan ugyanez a helyzet. A műszerfal voltaképpen változatlanul került át a limuzinból és az SW kombiból, a teljes bőrborítás viszont nemessé teszi. A csereszabatos PSA középkonzol nem feltétlenül hibátlan, nem restelltem megszámolni a nyomogatható, tekergethető gombokat, és 57-ig jutottam – mondjuk 180-as utazótempónál nem túlzottan biztonságos a kapcsolók között lavírozni. Nem tetszettek a kormány mögé tett multifunkciós (hifi, tempomat) vezérlőegységek, a franciák viszont úgy lehetnek ezzel, ha a 206-tól a 607-ig megfelel, akkor itt is jó lesz. A nagyméretű színes kijelző feláras opció, amelyik kupéban benne van, abban navigáció is segít a tájékozódásban, persze, csak Ausztriától nyugatra. A műszerfal szerencsére nem volt mindenféle vacak, értékes

fának látszó gagyi műanyaggal teleaggatva, a tesztautó bordójához fekete és világosszürke bőrt, valamint matt alumíniumot társítottak jó ízléssel, amit helyenként króm egészített ki. A limuzinhoz képes mélyebb az üléspozíció, az ülések kényelmesek, oldalirányban is remekül tartanak, hátul azonban körülményesebb a tartózkodás. A bemászáshoz eleve nem árt a hajlékonyság, a tető lejtése behatárolja a testmagasságot, és a lábtér sem óriási. Rövidtávon, például városban elviselhető, de hosszú utakra nem ajánlott – négy felnőtt poggyászához amúgy sem ideális térfogatú a cirka 400 literes csomagtér. A kidolgozási minőséggel kapcsolatban kiemelném, hogy számos Peugeot-t vezettem már, több 607-est is, de ennél a kupénál jobban összerakott oroszlános autóm még nem volt. A sok bőrfelület hozzájárult az igényes légkör megteremtéséhez, és az összeszerelés sem keserítette meg az életem, sem zörgésekkel, sem pontatlan illesztésekkel.