Subaru Legacy 2.0

“Teljesen alap. Ez a Legacy paletta belépőmodellje, és nincs benne semmilyen feláras extra.” – mondta az Emil Frey munkatársa, aki rendszerint átadja a Subaru tesztpéldányokat. Nem a legjobb útravaló – gondoltam, aztán kigurultam a parkolóból. Eddigi tesztjeim során egy Impreza WRX STi-t majd egy Outback 3.0 H6 R-t sikerült innen “kigurítani”, most pedig egy alap Legacy-val távozom… – valahogy így, némileg lehangolódva kezdődött a hét, de mire a Mogyoródi út végére értem, máris nagyon a szívemhez nőtt a járgány. Lássuk, miért!

Alapárért

Először is: ez a legszebb Subaru! Nem olyan csiricsáré, mint a kékben és aranyban pompázó, ciklámen feliratos WRX STi (persze azt is szeretjük), és nem kétszínű, mint az Outback háromezres csúcsmodellje volt. Elegáns, letisztult vonalak némi sportossággal megspékelve, csinos, 16 colos felnik és diszkrét, könnyen tisztán takarítható, homokszínű fényezés. Egy Subaru mindig egyedi volt, de legfeljebb csak az igazi ínyencek számára volt szép és elragadó. Az új forma egyáltalán nem hivalkodó, de tetszetős, ugyanakkor ízig-vérig Subaru. A szépérzékű vásárlók felé való nyitás nem véletlen, egészen pontosan Andreas Zapatinas, görög formaálmodónak és olasz brancsának gratulálhatunk, akik az utóbbi két évben vették át a Subaruk formatervező részlegét. Emellett megmaradtak a tipikusan subarus ismertetőjegyek, így például a keret nélküli oldalablakok. Eddig tökéletes, de nézzünk csak a lemezek alá!

Ép testben ép lélek

Itt bizony állandó összkerékhajtás, szimmetrikus első-hátsó súlyelosztás és kétezres boxermotor rejtőzik – ne feledjük: alapárért! Persze nem az STi 265 lovas turbószörnyetegéről van szó, hanem egy 138 pacis szívómotorról. A mindennapos autózáshoz azonban bőven elégnek bizonyult, sőt, néha meglepő rajtképességről tett tanúbizonyságot. Pedig a Legacy bizony nem kis autó, és az összkerékhajtás is elviszi a teljesítmény és a nyomaték egy részét. Akkor biztos rengeteget eszik – gondolhatnánk jogosan. A legnagyobb meglepetés azonban csak most következik, hiszen az átlagfogyasztás átlagosan 8,5-9 liter körül alakul, ez pedig még rosszindulattal sem nevezhető soknak egy ilyen autótól.

“Mindent az élére állít”

Beülve szintén nem az motoszkál a fejünkben: “hát igen, ez csak egy alapmodell”, sokkal inkább a vezetési élményre figyelünk – már aki szeret vezetni. Hiába csak kommersz, puha műanyag borítja a váltókart, és a kormányon sincs bőrbevonat, mindkettőt azonnal megszereti az ember. Páratlanul precízen működnek ugyanis, és ez érvényes a pedálokra, az összes kapcsolóra a bajuszkapcsolóktól a gombokon át a motorháznyitó kallantyúig. A műanyagok és a szövetek a legjobb minőségű anyagokból kerültek ki. Ez már önmagában olyan hangulatot teremt, amit kevés autóban találunk csak meg, és ehhez jön még a boxermotorok sajátos orgánuma, illetve az összkerékhajtás és a szimmetrikus súlyelosztás nyújtotta biztos úttartás.

Az utastér designja végre nem a korábbi japánosan ingerszegény belső benyomását kelti. A középkonzol elegáns, ezüstös színére válaszolnak az órák fémes színű gyűrűi. Az első ülések mélyen vannak, kellően kagylósítottak és kényelmesek, hátul átlagos a helykínálat. A 433 literes csomagtartó szintén hozza a kategória szokásos értékét, ha pedig valakinek több kell, ott a kombi változat 300 ezer forintos felárért, ráadásul az is gyönyörű autó. Ezek után bizton állíthatom, hogy a Legacy nemhogy kitűnő darab alapmodellnek, hanem egyes márkáknál csúcsmodellnek is beillene. Annál is inkább, hogy az Outback 3.0 H6 R-ben sem kellett sokáig keresgélni, ha kötözködni akartunk a tervezőkkel. A klíma például ott is csak a hagyományos egyzónás, hátul nincsenek szellőzőrostélyok, az elektromos ablakemelők közül csak a vezetőé jár le és fel egyetlen gombnyomásra, nincsen továbbá esőszenzoros ablaktörlő, automatikusan felkapcsolódó fényszóró, és a xenon is hiányzik a repertoárból ahhoz, hogy tiszta lelkiismerettel teljesnek lehessen mondani 13,3 millióért.