ÚJ LAND ROVER
Ventura néven új modellt tervez a Land Rover
Ventura néven hétüléses óriási SUV-ot fejleszt a Land Rover, amely épp, hogy csak átkerült a Jaguar márkával együtt a Tata csoporthoz. Az új hétüléses szabadidő autó a Land Rover Freelander második generációjának padlólemezét kapja meg, kicsit meghosszabbítva és vélhetőleg a Freelanderénél szélesebb felépítménnyel látják majd el.
JUBILEUM
Elkészült a százezredik Land Rover Freelander 2
Kerek jubileumhoz érkezett a Land Rover a Freelander 2-vel, a gyár halewood-i üzemében elkészült a százezredik terepjáró. Az ünnepélyes eseményre mindössze 17 hónapot kellett várni, a 2,2 literes dízelmotorral szerelt, Rimini vörösre fényezett autó már el is indult tulajdonosához Oroszországba, egész pontosan Szibériába. A Freelander 2-re nagyon büszke a Land Rover, a modell segítségével fennállása eddigi legjobb értékesítési eredményét érte el a gyár 2007-ben.
VISSZAHÍVÁS
Elszállhat a Land Roverek üvegteteje
44 ezer hibás Freelander visszahívását kezdte meg nemrég a Land Rover, az akcióban érintett modellek 2006 novemberétől 2008 januárjáig készültek. A hiba a panorámaablakokkal kapcsolatos, az üvegtető rögzítésénél fedeztek fel a mérnökök veszélyforrást. A Land Rover tájékoztatása szerint a rossz rögzítések miatt előfordulhat, hogy a zárt állapotban lévő üvegablak vertikális erő hatására (ilyen lehet például akár egy nagyobb széllökés) egyszerűen elválik a karosszériától. A hiba javítása mindössze fél órát vesz igénybe, a szervizekben két további biztonsági rögzítő elemet építenek az autókba, a panorámaablak nyitási-zárási mechanizmusát pedig ennek megfelelően módosítják.