Egyelőre nincsenek bérelt helyek a Formula-1-ben
Néhány hete a legnagyobb német bulvárlap arról számolt be, hogy kimondva, kimondatlanul a legnagyobb istállók már leosztották a lapokat a versenyzők között. Erre cáfoltak rá (mivel bulvárlapról beszélünk nem csoda) a hétvégén a pilóták. Elég ha csak a brit újoncot, Lewis Hamiltont említjük, aki első futamán dobogós helyezésnek örülhetett. Az előkelő pozíció mellett legalább annyira […]
Néhány hete a legnagyobb német bulvárlap arról számolt be, hogy kimondva, kimondatlanul a legnagyobb istállók már leosztották a lapokat a versenyzők között. Erre cáfoltak rá (mivel bulvárlapról beszélünk nem csoda) a hétvégén a pilóták.
Elég ha csak a brit újoncot, Lewis Hamiltont említjük, aki első futamán dobogós helyezésnek örülhetett. Az előkelő pozíció mellett legalább annyira fontos, hogy a fiatal tehetség könnyedén tartotta a lépést Alonsoval, és csak akkor hagyta abba a spanyol üldözését, amikor rádión nyugalomra intették.
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes elnöke megerősítette, hogy Hamiltonnak nem kötik meg a kezét. Mint mondják, győzzön a jobbik. “A hétvégén mindketten nagyon jól teljesítettek. Nem szabad huzamosabb ideig korlátozni a versenyzőket, hiszen az motiváció vesztéshez vezethet. Figyelnünk kell, és annak fényében kell döntenünk, hogy hogyan alakulnak az eredmények a jövőben.”
A Ferrarinál a kép ugyancsak árnyalt, hiszen Raikkönen diadala fantasztikus, de nem tudni, hogy Massa mire lett volna képes, ha a technika is a mellé áll. Azaz pontosabban, ha nem pártol el tőle. Az Ausztrál Nagydíj után Jean Todt azonnal hozzátette, hogy nincsenek leosztva a szerepek a csapatnál, hanem nyíltsisakos küzdelem folyik. “Nincsen első, illetve másodikszámú pilótánk. Meglátjuk, hogy a szezon folyamán hogyan alakulnak a dolgok, de jelenleg a siker édes ízét élvezzük.”
Azt nem szabad azért figyelmen kívül hagyni, hogy ha a brazilnak nincsenek váltóproblémái, komoly harc alakulhatott volna ki a két pilóta között, amiben nem biztos, hogy Massa húzta volna a rövidebbet. Három hét múlva választ kaphatunk arra is, hogy versenykörülmények között mire is képes Massa.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)