Ez történt a Forma 1-ben: 08.24
Egy írásban összefoglaljuk a nap történéseit röviden. Nézzük, hogy milyen hírek születtek ma a Forma-1-ben.
Alonso biztos magában
A spanyol nagyon sajnálja, hogy betiltatták az ellensúlyos – lengéscsillapítót, de biztos abban, hogy emiatt nem veszti el a világbajnoki címet.
Tegnap Párizsban a Fellebbviteli Bíróság hely adott a FIA fellebbezésének a lengéscsillapító ügyben. A Renault egyelőre még nem indította be a rakétáit, valószínűleg megvárják a Török Nagydíj végeredményét, és a jól szerepelnek, akkor lehet nem is fogják megkérdőjelezni a döntést. “Miután kiszereltük az autóinkból a technikai vívmányunkat Hockenheim-ben, versenyképesek maradtunk. Akkor a Michelin-gumik muzsikáltak gyengébben és emiatt nem tudtuk tartani a lépést a Ferrari-val. A Francia Nagydíj második helyezése az elszámolásnál nagyon sokat jelenthet, hiszen hiába nyert a Ferrari, összesen két pontot tudott hozni rajtam Schumacher. Magyarországon óriási balszerencsénk volt, de amíg a pályán voltam a legjobb tudtam lenni. Teljesen biztos vagyunk a végső győzelmemben, ugyanis a Renault alattam rendkívül megbízható és szinte mindig a pódiumon végzek.”- elmélkedett a spanyol
Alonso azért nem rejtette véka alá, hogy meglepte a bíróság döntése, de nem intézett kirohanást a FIA ellen. “Persze, hogy megleptek minket a fejlemények, de elfogadjuk a döntést. Ennek ellenére tudjunk, hogy nekünk van igazunk, hiszen semmi mást nem csináltunk, csak megépítettük a legjobb autót a mezőnyben és ez egyesek szemét szúrta.”
Button visszatért a földre
Három héttel a Hungaroring-i siker után visszatért a realitás talajára a Honda versenyzője.
Amit már nagyon sokan mondtak az istállónak és magának Button-nak is, úgy látszik most talált meghallgatásra. “Csodálatos érzés volt győzni Magyarországon. Nagyon sokszor megkaptam, hogy már túl vagyok 100 futamon, és még mindig nem tudok felmutatni futamgyőzelmet. Természetesen ezzel a diadallal nem változott meg minden, még mindig nem vagyunk a Ferrari, a Renault vagy éppen a McLaren szintjén, de egyre közelebb kerülünk az élmezőnyhöz. Ezért viszont még nagyon sokat kell dolgoznunk, hiszen még nagyon sok munka áll előttünk.” Ezek után a tehetséges brit mesélt egy kicsit a szabadságáról is. “Sajnos nem tudtam sokáig kiélvezni a siker ízét, ugyanis Kínába kellett utaznom. Viszont sikerült egy partit rendeznem, ahol a családommal és a barátaimmal is találkozhattam, amire sajnos nagyon ritkán tudok időt szakítani.”
Flavio Briatore: ugyanazon a szinten vagyunk a Ferrarival
A Magyar Nagydíjon az olasz illetve a francia istálló is nagyon nagy lehetőséget szalasztott el. A hírek mégis arról szóltak, hogy Schumacher mit hagyott ki, amikor Alonso kiesése után nem tudott uralkodni az énjén és az utolsó pillanatban kiesett a versenyből. Pedig az igazi vesztes nem a hétszeres német világbajnok volt, hanem az előző év győztese, Fernando Alonso. Hogy miért? Mert a spanyol feltartóztathatatlan lett volna a versenyen, ha nem jön közbe a technikai malőr és minimum kettő, de sokkal valószínűbb, hogy jóval több ponttal növelte volna előnyét az összetettben.
Flavio Briatore megelégelte, hogy mindenki arról beszél, hogy a Ferrari milyen esélyt szalasztott el éés megszólalt. “Mindenki arról beszél, hogy a Ferrari így a Ferrari úgy. Holott nekünk volt meccslabdánk, ám egy technikai malőr miatt nem tudtuk bevinni a végzetes ütést. Teljesen biztos vagyok abban, hogy ha Fernando végig ment volna, akkor futamgyőzelemmel távoztunk volna Magyarországról.”
A csapat főnöke megengedett magának némi esélylatolgatást is. “Szerintem az utolsó futamra marad a döntés. Kína, Japán vagy Brazília. Itt dőlhet el a világbajnokság. Az autónk a tegnapi döntéssel teljesen egy szinten van a Ferrarival, a legapróbb finomságok dönthetik el a szezont.”
De la Rosa vérszemet kapott
Miután a McLaren-Mercedes spanyol tehetsége Magyarországon a dobogóra állhatott, igen csak megnőtt az étvágya.
“Nagyon várom a Török Nagydíjat. Az isztambuli pálya fantasztikus. Az elmúlt évben még csak a szabadedzésen ülhettem a McLaren-be, és már akkor is nagyon feküdt nekem a pálya. Most a cél nem is lehet más, mint hogy ismét a dobogón végezzek.” – nyilatkozta
Nagyon nehéz helyzetben van Massa
Annak ellenére, hogy a brazil fantasztikus idényt már eddig is maga mögött, nincs biztos helye a tűzpirosaknál.
A sors fintora, hogy erről nem is igazán ő tehet, hanem egy másik versenyző, aki jelenleg tehetségesebb, és ami a legfontosabb, tapasztaltabb nála. Kimi Raikkonen döntésétől függ ugyanis minden. Ha Kimi a Ferrarihoz szerződik és Schumacher marad az istállónál, akkor Massa biztosan csak tesztpilóta lehet az olaszoknál, amivel nyilván teljes joggal nem lenne elégedett a többre hivatott versenyző.
“A harmadik helyen állok a pontversenyben. Szerintem igen jól teljesítek, most már csak a vezetőségnek kell döntenie. Én optimista vagyok a jövőmet illetően.” -nyilatkozta Massa
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)