Massa: Ez nem normális!
Felipe Massa sokáig vezette a vasárnapi F1-es Francia Nagydíjat, a második boxkör során azonban csapattársa, Kimi Raikkönen elé került és meg is nyerte a futamot. A finn három körrel tudott tovább kint maradni, mint a brazil, aki a lekörözött pilótákat okolta az elszalasztott diadal miatt. “A forgalom miatt veszítettem el a versenyt” – jelentette ki Massa. “Az első kiállásom után még minden rendben volt, a második után viszont őrült dolgok zajlottak a pályán, túl sok időt veszítettem.”
“Három-négy olyan pilóta is volt előttem, akik egymással a jobb pozícióért küzdöttek, ezzel a stratégia kidolgozásánál nem számoltunk, tönkre is tett mindent. Nem normális dolog három körön keresztül valaki mögé beragadva autózni, csak az vigasztal, hogy amikor nem hátráltatott senki, nagyon gyors voltam. A csapat szempontjából nagyszerű eredményt értünk el Franciaországban, remélhetőleg Silverstone-ban is tartani tudjuk a formát.”

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)