Tanácstalan a Ferrari
Nagy reményekkel utazott a tengerentúli futamokra a Ferrari Forma-1-es csapata, ám a Kanadai és Amerikai Nagydíj sok mindent tartogatott az olaszok számára, sikerélményt azonban véletlenül sem: az istálló mindkétszer messziről nézhette a végső győztes, mclarenes Lewis Hamilton hátát. Indianapolisban különösen az időmérő sikerült tragikusan a maranellóiak számára, szinte azonos benzinmennyiséggel négy, illetve öt tized volt a hátrány az ezüst nyilakhoz képest.
“Bárcsak tudnánk az okát, miért lehet ez” – mondta a verseny után Luca Baldisseri főmérnök, jelezve, hogy az olaszoknál teljes a tanácstalanság. A legnagyobb gond a lágy abroncsokkal van, ezekkel valamiért a Ferrari sokkal rosszabbul teljesít, mint a konkurencia. “Mindenkinek ugyanolyan abroncsai vannak, mi valamiért mégsem találjuk a tapadást. Nyugodtan mondhatom, az egész gyár azon dolgozik, hogy ennek megtaláljuk az okát” – tette hozzá Baldisseri. A Ferrari keddtől Silverstone-ban teszteli új fejlesztéseit, a gárda egy teljesen új aerodinamikai csomagot is kipróbál az angliai ringen.

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)