Vörös uralom Spanyolországban
A teszthétvége utolsóelőtti napján szintén egy tűzpiros csoda vert meg mindenkit. A versenyautót ezúttal nem Raikkönen, hanem Massa terelgette.
Az hagyományoktól eltérően tegnap végre szép, tiszta időre ébredhetett a Formula-1 népes tábora. A csapatok, és a pilóták is szinte teljes programot futottak, az időjárás kegyes volt hozzájuk. Az első helyre több mint háromtizedes előnnyel Felipe Massa futott be, ám meglepetésre a második helyen nem egy BMW, vagy egy McLaren-Mercedes követte, hanem a Red Bullt terelgető Mark Webber tűnt fel a brazil mögött.
Mindegyik istálló különféle újításokat biggyesztett az autójára. A Ferrari például új hűtőrendszert, oldalszekrényeket kapott, míg a Red Bull továbbfejlesztett első szárnnyal, valamint sebességváltóval gördült ki az aszfaltra. A leglátványosabb változáson Alonso McLarene ment át, ám a brutális első szárnnyal köröző spanyol mindössze az ötödik helyre ért oda.
A Williams, ahogyan azt már tegnap is jelezték, már nem vett részt a tegnapi teszteken, inkább hazautaztak az angliai főhadiszállásra.
Barcelona, teszthét, harmadik nap
1. Massa Ferrari (B) 1:21.506 103
2. Webber Red Bull-Renault (B) 1:21.804 95
3. Trulli Toyota (B) 1:22.309 107
4. Kovalainen Renault (B) 1:22.378 121
5. Alonso McLaren-Mercedes (B) 1:22.579 73
6. Kubica BMW Sauber (B) 1:22.653 83
7. Button Honda (B) 1:22.765 114
8. Davidson Super Aguri-Honda (B) 1:23.027 112
9. Speed Toro Rosso-Ferrari (B) 1:23.713 96
10. Albers Spyker-Ferrari (B) 1:24.870 63
11. Rosberg Williams-Toyota (B) idő nélkül 2
“Az eredmények nem hivatalosak”
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)