/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

A Red Bull megerősítette Verstappen autójának jelentős sérülését

2024. július 07. 06:40   |   Autoblog
címkék:  

A holland címvédő a Brit Nagydíj időmérőjén jelentős károkat szenvedett el a padlólemezén egy pályáról való lecsúszást követően.

Max Verstappen új padlólemezzel vág neki a Brit Nagydíjnak, miután az komoly sérüléseket szenvedett el a silverstone-i időmérőn.

Verstappen a negyedik rajtkockából indul majd a George Russell, Lewis Hamilton és Lando Norris alkotta brit hármas mögül, a pályán lévő szurkolók többségének nagy örömére.

A háromszoros világbajnok négy tizedmásodperccel végzett Russell mögött, a különbség pedig valószínűleg a Copse-ból kifelé vezető kavicságyon való áthajtás után keletkezett a padlósérülése miatt.

Percekkel korábban, vizes-száraz körülmények között csapattársa, Sergio Perez szintén a Copse-ból kihajtva csúszott ki pályáról, aminek következtében a kavicságyban ragadt az RB20-asával.

Verstappen ugyanezzel a problémával szembesült, de a holland versenyző megfogta az autót és a kavicságyon keresztül visszahajtott a pályára.

Ennek azonban ára volt, mivel a padlólemeze sérülése annyira visszavetette a teljesítményét, hogy nem volt esélye a három brit versenyző mellett a rajtelsőségért harcolni.

Hogy Verstappen képes lett volna-e kihívni a brit hármast a padlólemez sérülése nélkül, arról csak találgatni lehet. A futamra viszont ismét egyenlő feltételek mellett fognak versenyezni, mivel új padlólemezt szerelnek be a holland címvédőnek.

Borítókép: Tóth Zssombor/Sport365

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/