Aston Martin Rapide Concept

Hiába hipermodernek a szalonokon nagy csinnadrattával leleplezett koncepcióautók, az esetek döntő többségében maximum csak technológiailag tudnak velük újat mutatni. Egy alternatív hajtásmód, egy különleges váltó, vagy más forradalmi újdonság szóba jöhet, de picit kotorászva a márkák történetében, érdekes felfedezésekre lehet bukkanni. Példának okáért itt van a címbéli, négyajtós Aston Martin: vérbeli luxusautó egy olyan gyárból, amely klasszikusan elegáns, döntően manufakturálisan épített, kétajtós modellekkel szerzett magának hírnevet. Micsoda szenzáció, igazi unikum – gondolhatná bárki minden joggal a Rapide Concept láttán, és erre lássunk csodát, az elmúlt évtizedekben már létezett Aston Martin négy ajtóval, rögtön kettő is.

Az első esetben a dolog picit sántít, mert még nem “fajtiszta” Astonról van szó. Aki valamennyire jártas az autótörténelemben, annak a Rapide névről már bizonyosan helyére kerültek a mozaikok, a többieknek azonban segítünk. A Lagonda önálló autógyár volt Angliában, amelyet idővel az Aston Martin vásárolt fel. A Lagonda Rapide négyajtós limuzinként létezett 1961 és 64 között, az Aston Martin DB4 műszaki alapjaira épült, és mindösszesen 55 példány gördült ki az üzemből. Valószínű, hogy e régi típus iránti tiszteletből kapta a tanulmány is a Rapide nevet, amely egyébként házon belül a DB9-es leszármazottja.

A Lagonda-féle limuzin után szűk másfél évtizednyi csend következett, majd 1978-ban nagy feltűnést keltett a szimplán Aston Martin Lagonda névvel illetett, radikálisan szögletesre tervezett modell, amelynek láttán még a hírhedten fura ízlésű walesi herceg is megdöbbent. A trónörökös ennek ellenére később egyike volt annak a 645 vevőnek, akiknek 1990-ig bezárólag sikerült eladni a különleges autót, de ez a 12 évre vetített szerény darabszám még Aston Martin léptékkel mérve is halovány eredmény.

Visszatérve a jelenbe, nincs szükség mágikus jóstehetségre annak megállapításához, hogy gyártásba kerülése esetén a Rapide Concept nagyságrendekkel sikeresebb lenne, mint az előzőekben tárgyalt felmenői. A négyajtós, kupészerű sportlimuzinok egyre fontosabb szerephez jutnak az elit márkáknál: a Porsche gőzerővel tervezi a Panamera modelljét, hogy méltó ellenfelet állítson a Maserati Quattroporte számára, állítólag készülőben van valami az Alfa Romeónál, és a maga kategóriájában a Mercedes is sikeres a CLS különféle változatival. A keresletre tehát minden szegmensben van kínálat, ám nem vitás, hogy ennek a sokrétű kínálatnak az ékköve globálisan az angolok típusa lehetne – árban és megjelenésben egyaránt.

Gyári információk szerint a modell jövője a potenciális vevőjelöltek kezében van, azaz, ha a tanulmány sikert arat a legfontosabb nemzetközi szalonokon, megkezdődhet a gyártás. Kalkulációk szerint 2008-ban már átadásra kerülhetnének az első példányok, és a britek elszántságára további bizonyíték, hogy realisztikus a mintadarab. A Rapide Concept nemcsak klasszikus értelemben vett koncepcióautó, nem egy üres, mozgásképtelen makett, amely kizárólag arra hivatott, hogy statikus állapotban indulatokat gerjesszen, és ezáltal információval szolgáljon a gyártó felé. Természetesen megvan ez a feladata is, de felépítése, szerkezete már annak szellemében fogant, hogy az esetleges gyártásnál hogyan lehetne a széria autót legkönnyebben a modellprogramba beilleszteni.

Kiindulásnak az univerzális VH (Vertical/Horizontal) padlóvázat választották a mérnökök, amely házon belül a DB9 és a V8 Vantage alapját adja, és erre építették fel a minden szempontból 21. századi szemléletet tükröző modellt. A karosszéria sejtelmes domborulatok, ívek, valamint a márkára jellemző vonalak összessége, egyszerre sugall erőt, szépséget, és ami első pillantásra fel sem tűnik, az még másodikra is nehezen hihető: gyakorlatilag a DB9-es orrát kapta a Rapide Concept. A lapos tetővonal ugyancsak a kétajtós Aston Martin sajátossága, miként a vaskos C oszlop megjelenítését sem érheti panasz. Hosszúságát tekintve a limuzin 30 centivel hosszabb a kupénál, a presztízshez kell az 5 méter, de csak 140 kilogrammal mutat többet a mérleg. A hatliteres, 480 lóerős, 12 hengeres motor nem igényelt költséges fejlesztési beruházást, elég volt leemelni a házi raktár polcáról, miként a hozzá kapcsolódó ZF Touchtronic sebességváltót.

A négyszemélyes utastérben még véletlenül sem kelhetnek útra öten, a teljes hosszúságban meglévő elválasztás kizárja a középen való szorongást, de elvégre egy igazi klub is limitált létszámú közösség. Angol autóról lévén szó, a kárpitozás esetében kár is külön hangsúlyozni a legfinomabb bőrözést, és nem hiányoznak a fabetétek, illetve a csillogó fémek sem. A vezetőközpontú műszerfal különlegessége a Jaeger-LeCoultre óra, amely először 1929-ben tűnt fel Aston Martinban, a 1,5 Litre First Series típusban. A már említett klubhangulat hangsúlyozásáról a csomagtartóban kialakított doboz gondoskodik, ahol két üveg pezsgő található behűtve, négy pohár és egy sakk készlet mellett.