/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Csaknem 50 százalékkal lettek drágábbak a használt autók

2021. július 21. 18:45   |   Autoblog
címkék:  

Egyre jelentősebb a saját autó, az önálló mobilitás igénye Magyarországon, mindez pedig nemcsak az új, de – és főként – a használt autók iránti érdeklődés fokozódásában is megmutatkozik. A növekvő kereslet és a piac utánpótlásának drágulása a hazai használtautó-árakat is jelentősen felverte – derül ki a Használtautó.hu piacelemzéséből.

Élénkülést hozott az idei első félév az autópiacon; az új járművek esetében a tavalyi évhez képest látható növekedés, míg a magyar magánvásárlók által leginkább kedvelt használt autók piacán már a 2019-es, járvány előtti számokhoz mérten is láthatók pozitív különbségek. A saját autó iránti fokozódó igényt mutatja, hogy a mintegy 20 éve piacvezető Használtautó.hu felületén indított keresések száma 45 százalékkal nőtt az idei első félév során a tavalyi azonos időszaki adatokhoz képest, amit a tulajdonosváltások – a félév során 5,7%-kal – emelkedő száma is visszaigazolt. A vásárlók az új autók piacára is visszatérőben vannak, ott ugyanakkor a 2019-es első félévéhez mérten még mindig 13 százalékos elmaradás látható, egyedül a hazai tulajdonosváltásokról mondható el, hogy már visszatértek a koronavírusos idők előtti számok, sőt ahhoz mérten is 1,4%-os növekedés látható.

HZA atlagar_2021_negyedeves bontas

„Az autókereskedők nagy része ugyan aligha panaszkodhat, az autók iránti fokozódó kereslet nem mindenki számára örömteli. Ahogyan az építőiparban, úgy az autópiacon is a koronavírus mellék-, vagy talán utóhatása az áremelkedés. Az új autók – akár a chiphiányra is visszavezethető – árnövekedése és hosszabb szállítási ideje, a forint árfolyama, a drágább import és a növekvő kereslet a használt autók piacán is drágulást okozott” – mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.

Idén év elején 25, majd az első negyedévben 32 százalékos áremelkedést láthattunk az előző év azonos időszakához mérten, a második negyedév végére pedig már a tavalyinál 49,9 százalékkal magasabb, 3,8 millió forintos átlagár látható a Használtautó.hu hirdetéseinél. A drágulás természetesen nem minden használt gépkocsinál ér el ilyen mértéket, az átlagot felfelé viszi a Használtautó.hu rendszerében évek óta megtalálható teljesen új, akár szalonautók magasabb ára is. A legolcsóbb kategória iránti fokozott érdeklődés miatt pedig számos jármű fel sem kerül a hirdetési oldalra, mert azok sok esetben már az ismeretségi körben gazdára találnak.

Népszerűek a Suzukik

Legnepszerubb automodellek_2021H1_HZA

Az új autók piacán a népszerűségi lista első helyén továbbra is az esztergomi gyártású Suzuki Vitara, a másodikon a Suzuki SX4 S-Cross szerepel, a Használtautó.hu felületén pedig a Suzuki Swift foglalja el az első helyet. Az új autók piacán meghatározó a szabadidő-autók iránti igény, a használt autók közül azonban inkább a megfizethetőbb, kisebb vagy kompakt modellek a legnépszerűbbek. A kereséseknél persze mindig tetten érhető az álmodozás: az Audi A4, A6 széria és a BMW 3-as sorozat továbbra is a Használtautó.hu kedvencei között szerepel, de az importált modelleknél látványos a józanodás. Míg az előző évtizedben domináltak a prémium modellek, most az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf áll a dobogón. Az import ugyanakkor egyre kevésbé meghatározó, az országzárások és a kedvezőtlenebb euróárfolyam miatt a behozott használt autók száma a tavalyi, eleve csökkent mennyiségtől is elmaradt az idei év első felében. A hazai tulajdonosváltásoknál logikusan a legnagyobb példányszámban futó modellek állnak az élen, a dobogón az Opel Astra, Suzuki Swift, Ford Focus sorrend látható.

Meddig tart a drágulás?

A vevők számára a legizgalmasabb kérdés, hogy az autópiacon meddig tart a drágulás. A válasz nem túl bíztató: „Rövid távon stagnálásra számítunk az árakban, hiszen egy masszív emelkedésen vagyunk túl, illetve a tavalyi második félév is hozott némi stabilitást. Hosszú távon azonban a szerényebb környezeti terhelésű, ám magasabb vételárú autók előtérbe kerülése a használt autók piacán további árfelhajtó hatást eredményezhet” – tette hozzá Katona Mátyás.

Az autó és autózás iránti igény növekedése mellett ezért alighanem egyre magasabb vételárakkal kell szembenézni a piacon, de emelkedésre lehet számítani az üzemeltetési-közlekedési költségek terén is, elég csak a jelenleg rekord szinten álló üzemanyagárakra gondolni.

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/