Hamilton elárulta, hogy mennyi esélyt lát az idei világbajnoki címre
Lewis Hamilton megosztotta a gondolatait azzal kapcsolatban, hogy vajon van-e esélye még idén a bajnoki küzdelemre neki és a Mercedesnek.
Lewis Hamilton kijelentette, hogy mennyire tartja reálisnak az idei világbajnoki címet a Mercedessel az idei szezonban.
A 39 éves versenyző a Belga Nagydíjon aratott győzelmet a csapattársától, George Russelltől örökölte meg. Így három futamon belül a második diadalát aratta a 31 hónapos, 2021 decembere óta tartó nyeretlenségi sorozatát követően.
Az elmúlt három fordulóban Hamilton 65 pontot szerzett, ami a legtöbb pont minden versenyző közül ebben az időszakban.
A Mercedes a lassú évkezdetének köszönhetően azonban a hétszeres világbajnok már 127 pontos hátrányban van Max Verstappen mögött a világbajnokságban.
Fotó: Tóth Zsombor/Sport365
Eközben a Mercedes 142 pontra van a Red Bulltól a konstruktőrök versenyében – pontosan 100 pont a hátránya a második helyen álló McLaren mögött.
„Nem fűzök hozzá nagy reményeket” – mondta a hétszeres versenyzői bajnok a médiának, köztük a RacingNews365-nek, amikor arról kérdezték, hogy ő és a Mercedes idén harcba szállhat-e a bajnoki címekért.
„De, ha ezt a fajta teljesítményt folytatjuk tovább, amit az elmúlt néhány versenyen, akkor azt hiszem, és egy kicsit jobban tudjuk kezdeni a hétvégéket, akkor remélhetőleg folytatjuk a jó sorozatot.”
Annak ellenére, hogy a Mercedes elveszítette a kettős győzelmet, rengeteg pozitívumot vihet magával Spa-Francorchamps-ból.
A pénteki nehéz napot követően a W15-ös egyszer csak életre kelt Belgiumban.
Ez ahhoz vezetett, hogy a csapat a hétvége hátralévő részére ideiglenesen lemondott az új alkatrészekről – ez a döntés pedig drasztikusan megváltoztatta a csapat sorsát.
Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)