Itt az új Mustang, továbbra is V8-as motorral!
A Ford ma bemutatta a vadonatúj, hetedik generációs Mustangot. A világ legkelendőbb sportkupéja teljesen újratervezett digitális műszerfalat, fejlett, új V8-as motort és markánsabb stílusú külsőt kapott – és ezzel megszületett minden idők legélvezetesebben vezethető Mustang modellje.
A Mustang vonzerejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a modellt immár 58 éve gyártják megszakítás nélkül, és eddig több mint 10 millió talált gazdára belőle. Az autó már filmek, tévéműsorok, videoklipek és számítógépes játékok ezreiben szerepelt, és máig a legtöbb lájkot begyűjtő jármű a Facebookon. Az emberek tehát megszerették a Mustangot. Olyannyira, hogy a legutóbbi modell 2014-es bemutatása óta minden évben a Mustang nyerte el a világ legkelendőbb sportkupéja címet.
A kupé és kabrió karosszériával kapható Mustang új szintre emeli a sportosság fogalmát, amiben nemcsak tovább tökéletesített hardveres és szoftveres megoldásai segítenek, hanem az új Gen IV 5.0 V8-as motor is, amely még készségesebb gázreakciókkal és még nagyobb teljesítménnyel röpíti az autót. Az új Mustang GT új szívórendszert kapott, kettős légbeömlővel és dupla fojtószelepház-kialakítással, ami minimumra csökkenti a szívási veszteséget, és nagyobb levegő tömegáramot garantál.
Az akár hat interaktív és személyre szabható üzemmód optimális teljesítményt kínál számos vezetési helyzetben: a Normál, Sport, Csúszós út, Gyorsulás, Versenypálya és Egyéni beállításokban számos lehetséges profil biztosítja, hogy az autós mindig olyan gépet élvezhessen, ami a saját elvárásainak megfelelően működik. Egy-egy üzemmód kiválasztásakor a digitális műszerfalon életre kel egy nagy felbontású grafika.
A GT vásárlói választhatnak a Ford tízfokozatú automata váltója és egy hatfokozatú manuális sebességváltó között. Az alapáras Performance csomagnak része a 19 colos könnyűfém keréktárcsa, a sportos hangolású, jobb tapadást nyújtó részlegesen önzáró differenciálmű, a Brembo fékrendszer és az aktív szelepes kipufogó, amellyel a motorhang a mindenkori vezetési helyzethez igazítható. Az opcionális MagneRide 3 aktív felfüggesztés másodpercenként ezerszer ellenőrzi a körülményeket, és elektronikusan vezérelt folyadékáramlással állítja be az útviszonyokhoz legjobban illő csillapítási erőt.
A hetedik generációs Mustang ikonikus vonalvezetésű karosszériája a modell eddigi legfejlettebb technológiájú, vezetőközpontú cockpitjét rejti, ami egyszerre foglalja magában a múltat, a jelent és a jövőt. A leglátványosabb változás, hogy a tervezők elhagyták a Mustang tradicionális ‘kettős szemöldökvonalú’ felső műszerfal-kialakítását.
Az új, vaskosabb, alul lapított karimájú kormánykerék mögött egy 12,4 colos digitális műszeregység látható, amelynek különböző dizájnjai egyéni ízlés szerint állíthatók be; itt jelennek meg az új, személyre szabható, és a kiválasztott üzemmódtól függően változó műszerek. Ez a digitális műszeregység egy közös üvegborítás mögött szinte egybeolvad a 13,2 colos SYNC 4 központi képernyővel, amit a tervezők a vezető felé fordítottak.
Az üléseket bőrrel kárpitozták, a műszerfal és az ajtók kapcsolópanelei lágy tapintású műanyagból készültek, a kormánykereket bőr borítja. A magasabb felszereltségű változatok vásárlói kiválaszthatják, milyen színű varrás díszítse a kormánykereket, kérhetnek egyedi perforált mintát a középkonzolon átívelő kárpitra, és mindezt harmonikusan egészíti ki a biztonsági övek hasonló színű, aszimmetrikus csíkozása. A középkonzolban helyet kaphat egy vezeték nélküli telefontöltő rekesz is. A Ford legújabb SYNC 4 rendszere teljesen kompatibilis az Apple CarPlay és az Android Auto funkciókkal, amelyeken keresztül zökkenőmentesen kezelhető a FordPass alkalmazás.
A hetedik modellgeneráció dizájnja is a modell múltjából táplálkozik, de a formavilág modernebb, dinamikusabb lett, így a Mustang még több korosztály számára lesz vonzó. A jellegzetes, hármas osztású gépháztető mélyre húzott, vízszintes ‘szemöldökvonala’ alatt új LED fényszórók láthatók, ami hatásosabb megjelenést kölcsönöz a ’60-as évek dizájnját idéző orr-résznek. A szépen ereszkedő tetővonal és a rövidebbre vett hátsó túlnyúlás is az első modellgenerációt juttatja az ember eszébe. Az autó hátsó részén egy új, éles vonalakkal határolt, jellegzetesen háromosztatú világítás kapott helyet. A hátsó diffúzort is áttervezték.
A Mustang történetében most először mindegyik modellváltozat saját orr-résszel készül, hogy minden vásárló kiválaszthassa az egyéniségéhez legjobban passzoló látványvilágot. A legfontosabb Mustang kivitel, a GT hűtőrácsán nagyobbak a nyílások, hogy több levegő áramoljon a motortérbe. A légellenállás is tovább javult a gépháztető új légbeömlői és az első légterelő szoknya áttervezésével. A Mustang kabrió változatánál a teljes egészében bélelt és szigetelt vászontetőt egyetlen gombnyomással lehet nyitni-zárni. A kompakt tetőkialakításnak és a független hátsó futóműnek köszönhetően a csomagtérben akár két golftáska is elfér.
A vadonatúj Mustang 12 színváltozatban rendelhető meg, amelyek közt három új árnyalat is található: a Blue Ember, a Vapor Blue és a Yellow Splash. A vásárló választhat a fekete és vörös Brembo féknyergek közül, és két új formavilágú 19 colos könnyűfém keréktárcsa is megjelenik a kínálatban.
Az új kupét és kabriót is felszerelték a Ford új generációs vezetéssegítő rendszereivel, köztük a Sebességkorlátozás Felismeréssel, a Stop & Go funkcióval kiegészített Intelligens Adaptív Sebességtartó Automatikával, a Sávközép Asszisztenssel, a Kikerülő Kormányzási Asszisztenssel és a Tolatási Fékasszisztenssel. Az autósok a FordPass alkalmazással folyamatos kapcsolatban állhatnak Mustangjukkal, olyan távvezérléses szolgáltatásokat élvezve, mint a jármű távoli beindítása és leállítása, az ajtók nyitása-zárása, a beindítás idejének előre beállítása, a jármű megkeresése és a műszaki állapot ellenőrzése.
Az új Mustang GT-vel egy időben mutatkozik be a Mustang Dark Horse változat is. Ennek a Mustangnak a szíve a vadonatúj Gen IV V8 blokk nagyobb teljesítményű változata új vezérműtengelyekkel, egyedi tuninggal és dupla fojtószelepház-kialakítással, ami kétszer annyi friss levegőt juttat a motorba. A Dark Horse alapáron egy különleges hatfokozatú Tremec manuális sebességváltóval készül, vagy a Ford tízfokozatú automatájával, ami a kormánykerék váltófüleivel is kapcsolható.
Ugyancsak alapáras a Performance csomag is, ami kimagasló képességekkel ruházza fel az autót, olyan megoldások révén, mint a kiegészítő motorolaj-hűtő, a váltóolaj-hűtő (az automata sebességváltóhoz), az egyedi kialakítású és kisebb tömegű radiátor, az erősebb és strapabíróbb hűtőventilátorok, illetve a hátsó tengely hűtése. A szériában kínált Torsen részlegesen önzáró differenciálmű optimális tapadást biztosít a jobb gyorsítás és a kiegyensúlyozott ívmenet érdekében.
A csomagnak a különleges futóműtuning is része, nagyobb hátsó stabilizátorrudakkal, nagy teljesítményű első lengéscsillapítókkal, hatdugattyús Brembo első fékekkel és nagyobb féktárcsákkal, rugótorony-merevítéssel, hátsó K-merevítővel, nagyobb hátsó kerekekkel (19 x 9,5 col), valamint Pirelli P Zero PZ4 gumiabroncsokkal. Mindezt alapáron kínált MagneRide futómű egészíti ki, ami országúton és versenypályán egyaránt optimális teljesítményt nyújt.
A versenypályán új technológiát honosít meg az elektronikus szabályozású drift fék, ami biztosítja, hogy a hátsókerék-hajtású Mustang szabadon driftelhessen, miközben maga a fékkar mind látványában, mind funkciójában megegyezik a hagyományos, mechanikus kézifékkarral.
A Mustang Dark Horse számos vizuális megkülönböztető elemet is kapott. A sötétített LED fényszórókat keretező, erőteljes árnyékoló grafika jól illik a csillogó feketére fényezett hűtőrácshoz, a trapéz alakú ‘orrlyukakhoz’ és a lökhárító újratervezett alsó részéhez. A mélyebbre engedett oldalsó légterelő szoknyák, az egyedi, versenyautós diffúzor és a sötétített, négyszögletes kipufogóvégek szintén azt hangsúlyozzák, hogy ez az autó pályaversenyzésre született.
A hagyományos Mustang emblémákat az új Dark Horse logó helyettesíti az első sárvédőkön, a csomagtérajtón és a küszöbökön, a hűtőmaszkon pedig a híres vadló-figura Dark Tarnish árnyalatú eloxált változata látható. Az utastérben szintén egyedi Dark Horse emblémák kerültek a Mustang logó helyére a műszerfalon és a digitális kijelzőkön, és minden egyes autó saját alvázszámot kap.
Kizárólag a Mustang Dark Horse kínálatában jelenik meg a Blue Ember metálfényezés. A tetőre és a motorháztetőre ragasztott vagy festett grafikák sokféle színben és stílusban rendelhetők meg. Az opcionális Appearance csomag sötétkék színű Brembo féknyergeket kínál, amelyeken világosabb kék árnyalatban látható az embléma. A volánt Indigo Blue színű varrás díszíti, és a karima belső részét velúr bőr borítja. Az ajtók, az ülések, a váltószoknya és a középkonzol kárpitozását is kék cérnával varrták, és a látványt stílusosan egészítik ki a kék színű biztonsági övek. A Dark Horse Appearance csomag mindezt különlegesen perforált Deep Indigo Blue ülésekkel egészíti ki. A Dark Horse utasterében a legújabb B&O hangrendszer szól 12 hangszóróval és egy mélynyomóval.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)