Magyar dobogóval, új gumiszállítóval rajtolt el a túraautó-világkupa
címkék: goodyear, michelisz, tassi, túraautó, túraautó-világkupa, wtcr
A hétvégén a WTCR – FIA Túraautó-Világkupa első fordulójával a Goodyear számára újabb izgalmas nemzetközi motorsportprogram vette kezdetét. A rangos versenysorozat a Goodyeart választotta kizárólagos abroncsszállítójának. A WTCR-ben négy magyar versenyző és egy magyar csapat is megméreti magát az idén. Az évadnyitó hétvégé Tassi Attila állhatott a dobogóra, a címvédő Michelisz Norbert pontszerzéssel kezdte az évet.
A WTCR a szeptember 12-13-án a Zolder pályán tartott, két futamból álló Race of Belgiummal indította el lerövidített és átütemezett 2020-as versenynaptárát, mely ezúttal Európára fog koncentrálni. A WTCR évada általában a világ különböző részein megrendezett versenyekből áll; a Goodyear hosszú távú kizárólagos abroncsszállítói és hivatalos partneri szerződésének köszönhetően várakozással tekinthet arra, hogy ez jövőre ismét így lesz.
Zolder után a WTCR csapatai a németországi Nürburgringre látogatnak, a nagy kihívást jelentő 25,4 km-es Nordschleifén tartott futamokra. Ezt a szlovákiai Slovakiaring, a magyarországi Hungaroring, a spanyolországi Aragón, és az olaszországi Adria követik. Az első két verseny két-két futamból fog állni, majd a Slovakiaringtől kezdődően minden hétvégén három futamot tartanak. A hat eseményre két hónap leforgása alatt kerül sor, a sorozat pedig november 14-15-én az Adrián tartott versennyel zárul.
Száraz körülmények között valamennyi WTCR-csapat a slick Goodyear Eagle F1 SuperSport versenyabroncsok egyetlen specifikációját fogja használni, nedves időben pedig egy további specifikáció áll majd rendelkezésükre. Az egyetlen, sokoldalú slick abroncs több különböző futókeverék helyett fontos eleme a Goodyear és a WTCR, továbbá a sorozat promótere, a Eurosport Events közötti partneri kapcsolatnak. A WTCR-versenyek szakadatlan sprintek, a futam közben nem történik abroncscsere.
Minden csapat 16 slick abroncsot kapott a Zolderre és 12-t a Nürburgringre. A további, három futamból álló versenyekre ez az allokáció ismét 16 abroncsra nő. A Nürburgringtől kezdődően a csapatok belátásuk szerint a korábbi futamok abroncsait is használhatják.
Magyarok a WTCR 2020-as mezőnyében
A sorozatban a tavalyi bajnok Michelisz Norbert a Hyundai színeiben próbálja megvédeni címét, Tassi Attila pedig egy Hondával áll rajthoz. A 21 éves tehetség rögtön egy 3. hellyel indította az évet Zolderben. A Zengő Motorsport csapata három CUPRA Leónt nevezett, a spanyol Mikel Azcona mellett Boldizs Bencével és Kismarty-Lechner Gáborral a volánnál.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)