Russell elismerte, hogy részben az ő hibája is, hogy kizárták Spában
George Russell a legfájóbb módon veszítette el a győzelmet a múlt havi Belga Nagydíjon, miután kiderült, hogy az autója a súlyhatár alatt volt.
George Russell elismerte, hogy tisztában volt vele, hogy a minimumsúly alatt volt a Belga Nagydíj előtt, amelyről utólag kizárták.
A brit versenyző megnyerte a Spa-Francorchamps-i versenyt, de később megfosztották a győzelemtől, amikor kiderült, hogy ő és autója 1,5 kg-mal kevesebbet nyomott a verseny után előírt mérésnél.
A Mercedes már korábban megerősítette, hogy több tényező is hozzájárult ahhoz, hogy a 798 kg-os határértéket nem érte el, többek között az, hogy Russell a szokásosnál többet fogyott a verseny alatt.
A 26 éves versenyző most megerősítette, hogy a szokásosnál is könnyebb volt a futam rajtja előtt, ami tovább súlyosbította a problémát.
Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a brackley-i székhelyű csapat nem volt elég szigorú az összes lehetséges forgatókönyv kimerítésében – ami szerinte a jövőben kevésbé lesz probléma.
„Tudtam a verseny előtt, hogy egy kicsit könnyű voltam, de túl késő volt ahhoz, hogy érdemi változtatást hajtsak végre anélkül, hogy megettem volna egy steaket vagy valamit, ami valószínűleg nem a legjobb verseny előtti rutin” – magyarázta a brit a sajtótájékoztatón.
„A folyamatok nem voltak eléggé a helyükön ahhoz, hogy minden különböző forgatókönyvet lefedjenek… vannak dolgok, amiket – utólag belegondolva – jobban tudunk csinálni, és a jövőben jobban is fogunk csinálni. És mint mindig, először hibázni kell, ahhoz hogy észrevedd, hogy baj van” – mondta a Russell.
Fotó és borítókép: Tóth Zsombor/Sport365
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)