/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Verstappen az időmérős vereség ellenére is megkönnyebbült

2024. június 09. 11:53   |   Autoblog
címkék:  

A Forma-1 történetében mindössze második alkalommal alakult ki holtverseny az első rajtkockáért egy időmérőn.

Max Verstappen elégedett volt azzal, hogy a Kanadai Nagydíj rajtrácsának a második helyét szerezte meg, miután a Circuit Gilles Villeneuve pályán rendezett elképesztő időmérőt követően holtversenyben végzett George Russellel.

Russell 1:12.000-es körét, amit első próbálkozásra futott, Verstappen is meg ezredre pontosan megfutotta, és a holland volt az egyetlen versenyző, aki a második próbálkozása során javítani tudott az idején.

De mivel másodikként futotta meg ugyanazt az időt, ez azt jelenti, hogy a Red Bull háromszoros világbajnoka a második helyen áll majd rajthoz – amivel tulajdonképpen elégedett is.

Verstappen ezt válaszolta arra, hogy ez volt csupán a második holtverseny az F1-es időmérők történetében, amióta a sportág három tizedesjegyre váltott: “Így van ez, igaz. Összességében jó időmérőnk volt. Az egész hétvége egy kicsit trükkös volt számunkra, de azt, hogy második lettem elfogadom. Az időmérő előtt mindenképpen elfogadtam volna. Az, hogy ilyen szoros volt a vége, nagyon izgalmassá teszi a holnapi napot is.”

Verstappen a szabadedzések során gyakran panaszkodott az RB20-as autójával kapcsolatos problémákra, nevezetesen a második gyakorláson egy ERS meghibásodását szenvedett el, de az időmérőre sikerült ‘összerakni’ az autót.

Borítókép: Tóth Zsombor/Sport365

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/