Végtelen variációk Suprára: a Toyota a SEMA kiállításon
A Toyota ígéretéhez híven közel féltucatnyi izgalmas változatban mutatta be sportkupéját a világ első számú autótuning kiállításán. A számos zárt pályára szánt változat mellett a kupé öt felrendszámozható átirata is nagy feltűnést keltett.
Az autóipari tartozékok és felszerelések gyártóit és forgalmazóit tömörítő szövetség (Specialty Equipment Market Association) által 1967 óta megrendezett kiállítás a legnagyobb tuningesemény a bolygón. Az összességében több mint 200 ezer négyzetméternyi területen zajló kiállításon és annak kísérő eseményein 140 nemzet képviselői vesznek részt. A közel 2400 kiállító cég kínálatára és a több mint 1500 kisebb-nagyobb mértékben átépített autóra még úgy is mintegy 160 ezren kíváncsiak minden évben, hogy a SEMA-t szigorúan csak a szakma képviselői látogathatják.
A Toyota a GR Supra versenypályára szánt kivitelei – a Toyota GR Supra GT4 és Nascar Xfinity Supra versenyautók, a GR Supra Nascar Xfinity Pace Car felvezető autó, valamint az eredeti tanulmányautó, a GR Supra Racing Concept – mellett három optikai és két motortuninggal megvadított kupét állított ki a 2019-es SEMA-n.
A GR Supra Wasabi Concept az eredeti gyári tartozékokkal operáló Toyota Genuine Accessory Team munkája. Nevéhez híven méregzöld színben pompázik, de nem csak ez teszi feltűnővé: az aerodinamikai csomag mellett középen kivezetett, 102 milliméteres ikerkipufogó, 20 colos keréktárcsák és nagyméretű Brembo fékek hirdetik sportosságát. A futómű rugótorony-kitámasztást és állítható lengéscsillapítókat kapott, az Öhlins Road & Track rugóstagok révén a hasmagasság is szabályozható.
A három Toyota tuningcég: a Toyota Technocraft, a J-TACS és a Modellista International fúziójával 2018 elején létrehozott Toyota Customizing & Development (TCD) vállalat is kitett magáért. Az általuk megálmodott GR Supra Performance Line Concept nagyobb leszorítóerőt eredményező légterelő elemei szénszálas kompozitból készültek, a konkáv, 19 colos keréktárcsákon ugyanúgy Michelin Pilot Sport 4 S abroncsok feszülnek, mint a Wasabi Concept-en. A kipufogót a HKS szállította, az utasok Bride versenyülésben foglalnak helyet.
Ez utóbbi elemeket a TCD másik alkotása, a korábban beharangozott GR Supra 3000GT Concept is megkapta. A nagy különbség a még agresszívabb aerodinamikai csomag, amelyet a TCD jogelődjei által 1994-ben bemutatott, legendás TRD 3000 GT projekt ihletett. A 3000GT igazi utcai versenyautónak készült, amit az állítható, ültetett futómű, a kovácsolt könnyűfém keréktárcsákra szerelt Toyo Proxes R888R semi-slick abroncsok, illetve a Brembo GT-S Monobloc fékek is jeleznek.
Az eddig felsorolt három Supra-átépítés érintetlenül hagyta a 3.0 literes, soros hathengeres motort. Nem úgy az a két autó, amelynek építését két bennfentes személy, a Toyota marketingért felelős alelnöke, Ed Laukes, illetve Rutledge Wood televíziós szakkommentátor, a Top Gear egykori műsorvezetője irányította.
Az előbbi a Motorsports Technical Center (MTC) szakértelmét segítségül hívva építette meg a negyedik generációs Supra (A80) előtt tisztelgő GR Supra Heritage Editiont, amely a példaképtől kölcsönzött hátsó szárny mellett egyedi világítótesteivel is a nagy elődöt idézi. Az ültetett futómű, a hatdugattyús Brembo fékek és a semi-slick abroncsok, itt létszükségletnek bizonyulnak. A csapat ugyanis módosította a gyári turbófeltöltőt, valamint lecserélte a teljes szívó- és kipufogórendszert, ami az átírt motorvezérléssel együtt 500 lóerő fölé emelte a motorteljesítményt. Ennek fényében indokolt a hatalmas diffúzor, ahogy a szélesebb kerekek is.
Ha Ed Laukes másfélszeresére emelte a GR Supra motorteljesítményét, Rutledge Wood egyenesen megduplázta azt. Az autós újságíró már a 2017-es SEMA kiállításra is épített egy Toyotát, így a mostani Hyper Boosted Supra megalkotásához akkori partneréhez, Rick Leoshoz fordult. Húsz darabból álló, szénszálas aerodinamikai csomagjuk elvileg bármely Suprára felcsavarozható; a fémtetőt kiváltó karbonlemez beépítése már nagyobb előkészületet igényelt. A 20 colos Continental ExtremeContact Sport abroncsokkal szerelt háromrészes, részben szénszálas kerekeket ültetett KW futómű tartja az úton, a fékeket a Brembo szállította.
A lényeg persze a motortuning: úgy módosították a leömlőt, hogy a rugótorony és a motor között elférjen egy Garrett GTX3582R turbófeltöltő; az égéstermékek titán kipufogórendszeren keresztül távoznak. A Hyper Boosted Supra 750 lóereje jól érzékelteti, micsoda tartalékokkal rendelkezik az ötödik generációs Supra a teljesítménynövelés terén – pontosan úgy, mint legendás elődje.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)