Ez lehet minden idők legdrágább Porschéja – videó
A kaliforniai Monterey Car Week aukcióján sűrűn megfordulnak kiemelkedő értékű és történetű autók, idén pedig minden idők egyik leghíresebb Porschéja kerül kalapács alá. A Gulf festésű, 1970-es Porsche 917K a híres autóversenyző, Jo Siffert tulajdonában volt és szerepelt a Steve McQueen nevével fémjelzett Le Mans című filmben is. Akár 16 millió dollárt is megadnak majd érte.
A Gulf Oil színekben pompázó Porsche 917K versenyautó izgalmas életutat járt be. Első bevetése 1970-ben, Le Mans-ban volt, Brian Redman és Mike Hailwood tekerték a volánját. A kocsit rövidesen eladták a híres autóversenyzőnek, Jo Siffertnek, aki kölcsönadta azt Steve McQueen produkciós cégének. Az 1971-es Le Mans című filmben a 917K számtalan jelenetben feltűnt, azonnal legendává válva.
Siffert ezután sajnos nem élvezhette már sokáig az autóját, 1971-ben a Brands Hatch versenypályán halálos balesetet szenvedett. Temetési menetét a kék-narancs Porsche 917K vezette. Ezek után gazdát cserélt, s a 70-es évek közepétől 2001-ig eltűnt a nyilvánosság elől. 2014-ben a Gooding & Company árverésre szerette volna bocsájtani, ám két héttel az esemény előtt visszavonta a listáról. A 917K-t ezután Svájcba szállították, ahol teljes körű restaurálást kapott, s most végre kész arra, hogy új gazdához kerüljön. Mély zsebű Porsche-gyújtők előnyben, a versenyautó-történelem eme darabjáért ugyanis nyolcszámjegyű összegért lehet majd hozzájutni. Becslések szerint 13-16 millió dollár között lesz a leütési ár.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)